55. Meg kell tanulnunk, hogy mi az a filippínó time!

Fülöp szigetek, Kókusz, Piac
Minden vásárlás után, úgy érezzük magunkat  Zsófival, hogy összeesünk a fáradtságtól.

Ma valahogy megvilágosodtam, hogy ez mitől lehet. Először hajnalba a piacra megyünk ami a város másik végében van. Friss kókuszvizet szeretnék venni, mert nagyon jót tesz a vesének és mostanában megint zsizseg ez a szervem. Ez nem bonyolult, de rendkívül lassú feladat. Ma pl. nem volt kókusz az árusnál, de kérésünkre hozott pár darabot valahonnan amit felvágott egy hatalmas bozótvágó késsel és egy  tölcsér segítségével beleöntötte az üvegünkbe a gyümölcs vizet. Majd ketté vágta a kókuszt és a gyümölcshúst belekanalazta egy pohárkába. Ezután irány a halas és a zöldséges.

Persze forgolódunk, mint két világtalan, hogy ki mit árul és mit hol vegyünk. Szerencsére nem szoktuk ilyenkor elhozni a gyerekeket, mert az még egy plusz tortúra. 

A halasnál el kell mutogatnom, hogy a halat zsigerelje ki, pikkelyezze le és vágja fel. Csak ezt a három kifejezést nem tudjuk se mi, se ők angolul. Mutogatás és alkudozás következik, majd sikerrel távozunk. A zöldségesnél nem bonyolult a helyzet, mert csak kosárba rakjuk a cuccot és fizetünk.

Irány a nagy bevásárló központ, mert a többi terméket csak ott lehet kapni. 

Első és legfontosabb lépés a Zsófi telefonját feltölteni. Ez nem úgy van mint nálunk, hogy 3500 Ft-ot feltöltetsz, itt veszel egy feltöltő kártyát 100-200-500 PHP-ért. Ezen van egy kód amit elküldesz egy számra. Eddig nem bonyolult. Viszont innen az eladó sem tudja, hogy mit kell csinálni, így hív valakit aki “ tudja “. Kiderül, 2×500 PHP-t kell rátölteni egy hónapra. Oké, csak haladjunk. Akkor kezdődik, hogy mire akarjuk használni a telefont? Telefonálásra? Internetre? Mindkettőre? Saját hálózatba vagy másikba akarunk telefonálni? Hány mb-ot akarok egy nap felhasználni? Legfőképpen miért itt és miért most próbálok angolul gyakorolni, mikor rengeteg dolga van az eladónak. De sikeresen megtörténik a feltöltés, kész, a telefon újra jó, irány az ABC. Közben éhesek leszünk, beugrunk a gyors étterembe, ahol nyitáskor már minden kasszánál öten állnak. Egyszerű rendelés, hogy haladjunk. Persze nem érti az angolom és valaki visszajön reklamálni. Semmi gond, kivárom. Újabb 20 perc. Közben kezdek már feszülni, hogy a gyerekek egyedül vannak otthon és biztos most jönnek a rablók, meg leesik a lépcsőn az egyik vagy félrenyel valamit stb.

Gyorsan irány a bolt. Csak két három dolog, ami nagyon fontos.

Minden osztályon a normál létszámhoz képest, kétszer annyi az eladó, mint amennyi szükséges lenne. Persze a pénztáraknál nem. Ott pont a fele. Sorban állás.

Egy kasszás, bepakol a zacskóba és számláz.  Mindenki kártyával fizet, mi is. De a kártya leolvasó csak a másik kasszában van, így mindenki vándorol. Miután kijutunk az áruházból, gyorsan be a kocsiba és irány haza, hogy még legyen időnk a gyerekekhez orvost hívni. Tuk-tuk vs. a mi kocsink performansz következik. Mi haladnánk, de ők meg fuvart keresnek. Lassan-lassan! Mire hazaérünk, már csikar a hasam a gyorskajától meg a kókuszvíztől. Belépünk a házba és a gyerekek néma csöndben ülnek és filmet néznek. Senkit nem raboltak el, nem sérült meg. Csak mi vagyunk délelőtt 11-kor hulla fáradtak, leülünk megpihenni egy pillanatra, amikor jön a kérdés! Mikor lesz ma az ebéd és hova megyünk ma?

Ekkor jött el az idő, hogy megértettük mi is az a filippínó time!

Minden napra csak egy feladat, nem kell rohanni és feszülni. Mostantól szigorúan betartjuk!

60. poszt!

60. poszt!

Eltelt az első hatvan nap. Megismertük Palawant, bebarangoltuk Puerto Princesa összes kis és nagyobb utcáját és felfedeztünk rengeteg helyi kis éttermet.