39. Pride

Mindennapok 532

A szokásos reggeli rutinom közben lettem figyelmes egy helyi reklámra, miszerint szombaton van a meleg büszkeség napja és ennek ürügyén felvonulás lesz a városban. 

Otthon voltunk egy jó pár éve a Pride-on, inkább mint néző, nem mint kiállító, de ahogy a gyerekek megszülettek, már csak a tv-ben értesültünk a rendezvényről. 

Zsófi persze kapott az alkalmon, hogy ezt mindenféleképpen nézzük meg. Nem szeretek tömegrendezvényre menni és azt sem akarom, hogy Albit arcba fújják paprika spray-vel, vagy Emilt  egy lovas rendőr megkardlapozza. A konzulátus honlapján is olvasható a figyelmeztetés, hogy ne menjünk nagyobb rendezvényekre. 

Egész reggeli közben egy menekülési terven dolgoztam, hogy hogyan tudom majd kimenekíteni a családot, mikor megindulnak a Fülöp szigeti részeg huligánok a kordonok felé, habzó szájjal üvöltve, hogy dobáld a buzit.

Tudok egy kis utcát ahol van egy parkoló, és egy biztonságosnak mondható közösségi tér. Ott parkoltam és a terv része volt, hogy a kertben veszünk üdítőt és biztonságból, a kerítés mögül megnézzük a vonulást. 

A rendezvény délután 4-kor kezdődött, ezért mi már fél 4-kor megérkezünk a helyszínre, hogy biztos legyen parkolónk. Furcsa volt, hogy van parkoló bőven, de hát aki később jön, majd már csak messzebb tud megállni. A négy üdítő elfogyasztása után, már javában 4 óra elmúlt, mikor még nem láttunk kordonokat, felsorakozott rohamrendőröket, vízágyús kocsit. 

Hmmm…. Lehet, hogy valamit benéztem. Lehet, hogy nem ma van? Egy db ember volt egy síppal egy sarkon, de az is inkább forgalom irányító volt, mintsem a várt felbőszült tömeg egyik tagja.

Persze itt a négy óra inkább öt, vagy majd egyszer, úgyhogy beültünk a kocsiba és elindultuk haza, mikor láttuk, hogy indul a felvonulás. 

Nos, ez is kicsit másképpen van itt, mint nálunk a fejlett demokratikus keresztény országunkban. Bár itt jobban vallásosak az emberek, mint otthon ( szerintem ), meglepően sokan álltak sorban a rendezvény indulását várva. Nem volt kordon, sem rendőr, sem forgalom lezárás, sem sípolás, sem tojás dobálás. Igazából semmi nem volt. Halkan megjegyezve, kicsit el is érzékenyültem (pedig a középső nevem “Stone”), hogy hogyan lehet valamit ilyen szeretettel csinálni, miközben otthon mi azt látjuk, hogy ez mindenhol a fertő és a gonosz megtestesülése. Melegek és nem melegek együtt vonultak, színes ruhákba öltözve, különböző helyi iskolai majorette csapatok zenéjére. A legvégén vonultak a rendőrök, akik szerintem a puertói meleg század volt. Megnéztem és egyiküknél sem volt fegyver sem gumibot. 

Szóval a világ nem pont olyan ahogy otthon bemutatják nekünk, a világ olyan hely, ahol jól érezhetjük magunkat, mindegy kik is vagyunk!

Copyright © 2019-2020 Ázsiába mentünk